Szakcikkek

Shrek hozameredményei 2016-ban

Az elmúlt évek országos terméseredményei alátámasztották, hogy a Shrek országos viszonylatban is több mint 4%-kal jobb eredményt hoz, mint más népszerű hibridek. Ez 2016-os felvásárlási árakkal számolva 26 000 Ft-ot is meghaladó extra bevételt jelentett hektáronként.

Természetesen ideális körülmények között a Shrek termése is jobb lesz. Azoknak, akiknek a földje homokosabb, vagy megcsúsznak a vetéssel, mindenképpen ezt a hibridet ajánljuk, hiszen olyan gyorsan fejlődik, hogy hamar behozza a lemaradását, és ha korán jönnek a fagyok, már kellően fejletten érik. A Shrekre a szárazság is sokkal kevésbé jelent veszélyt: erős gyökérrendszerének köszönhetően tavaszi regenerációs képessége gyors, vízháztartása kiegyensúlyozott. Ezt igazolják az őszi és tavaszi mérések is. A Shrek gyökérnyaka és a gyökértömege is 15–45%-kal nagyobb volt, mint más hibrideké, ez pedig már egyértelműen utalt arra, hogy jó termésre lehet számítani.

A felsőnánai Terepszemle területen történt aratás pedig beigazolta várakozásainkat. Teljesen azonos körülmények között, ugyanolyan időjárási és talajviszonyoknál, azonos tápanyagok és egyforma növényvédelmi technológia alkalmazása mellett született eredmények alapján a Shrek terméseredménye 10%-kal előzte meg a programba beállított 4 versenytárs hibridet.