Kevés gombát eszünk

Harmadannyi gomba fogy nálunk fejenként, mint Nyugat-Európában. Pedig nem is drága.

Míg Nyugat-Európában 5-6 kg a gomba egy főre jutó éves fogyasztása, addig Magyarországon csak 1-1,5 kg. Pedig a hazai termelés felfutóban. 32 ezer tonna volt a termesztett gombafélék mennyisége 2016- ban, ebből a csiperkegomba 28,8 ezer tonna, a laskagomba 3 ezer tonna és egyéb termesztett gomba 0,2 ezer tonna. A forgalomba kerülő csiperke 75 százaléka friss áru, 25 százaléka konzerv. A laskagomba jellemzően friss áruként kerül a fogyasztókhoz.

Magyarország csiperkegomba-külkereskedelmi egyenlege pozitív volt az elmúlt években, 2016-ban 8722 tonnát szállítottunk külpiacokra, illetve 670 tonnát importáltunk. Az összes export közel 60 százaléka Ausztriába irányult. A laskagomba külkereskedelmi egyenlege is pozitív volt, az összes export 60 százaléka Németországban és Szlovákiában landolt.

Az Európai Bizottság adatai szerint a csiperkegomba nettó termelői átlagára 1,46-ról 1,90 euróra emelkedett az unióban egy év alatt. Magyarországon volt a legalacsonyabb az ára (1,09 euró/kilogramm), míg a legmagasabb (2,79 euró/kilogramm) Írországban.

(Forrás: AKI)


2017. október 16.