Komoly problémát jelent a kalászosokban megjelenő nagy széltippan?
2011.szept.23.
Kalászosainkban a nagy széltippan (APESP) jelentős terméskiesést okozhat, súlyosabb esetekben 1–3 t-val is csökkenhet a termésátlagunk, amelynek értéke a jelenlegi felvásárlási árakon 50–150 ezer forint.
Ezért már alacsony fertőzésnél is erősen javasolt védekezni!
A tavalyi csapadékos évjárat terjedését elősegítette, sok olyan helyen is megjelent, ahol eddig még nem találkoztak vele. Védekezés ellene történhet ősszel, illetve tavasszal.
Az őszi védekezés előnye a jobb biológiai hatékonyság illetve a kategóriával alacsonyabb hektárköltség. A tavaszi védekezések hátránya a jelentősen magasabb szerköltség, illetve a nagy egyedek elleni csökkent hatékonyság.
A Kwizda Agro megoldási javaslata erre a problémára a MEZZO® teljes dózissal, viszont repce utóvetemény esetében a Mezzo® és LENTIPUR® csökkentett dózisát alkalmazzuk!

A későn vetett, későn kelt gabonáknál fontos, hogy a kezdeti fejlődést meggyorsítsuk. Ezt elérhetjük a Route® 0,8–1,2 l/ha dózisának alkalmazásával, ennek következtében gyorsabb lesz a gyökérképzés, a bokrosodás fokozódik, télállóság javul. Ezek a pozitív hatások egész tenyészidőben végigkísérik az állományt és ez magasabb termésben mutatkozik meg.

Igen fontos őszi feladat a vírusvektor levéltetvek elleni védekezés. A betelepülés kezdetén 0,1 liter/ha FURY® megbízható védelmet nyújt nagyon kellemes hektárköltség mellett.














