Hazai hírek
Vigyázták a tavasz veszélyeztetett hírnökvirágait Szabolcsban
Az idén is vigyázták a tavasz veszélyeztetett hírnökvirágait, a hóvirágot, a kárpáti sáfrányt, a téltemetőt, a tőzikét, a csillagvirágot és a fiókás tyúktaréjt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A fagykárt szenvedett szabolcsi termelők támogatását kéri a megyei közgyűlés
Felterjesztéssel él a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (VM) az április 10-i fagykár következményeinek enyhítése érdekében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés - az erről szóló határozatot csütörtöki, nyíregyházi ülésén fogadta el az önkormányzati testület.
Mezőgazdasági Bizottság: védelem a termőföldnek
Egyhangúlag tárgysorozatba vételre ajánlotta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága a külföldiek termőföldön történő zálogjog alapításának megakadályozását szorgalmazó törvényjavaslatot szerdán.
Csaknem két tonna romlott húst semmisítettek meg Szarvason
A megyei szakhatóságok és rendvédelmi szervek 1,7 tonna emberi fogyasztásra alkalmatlan romlott húst és más fagyasztott terméket semmisítettek meg csütörtökön abban a szarvasi húsraktárban, amelynek ellenőrzése még kedden kezdődött; a cég több milliós bírságra számíthat, valamint arra, hogy az állategészségügyi szakhatóság évekig szigorított eljárás keretében ellenőrzi.
Gabonakereskedőket fogott el a NAV
Csaknem negyedmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnözői csoport, amelyet a napokban leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága; az elkövetők fiktív számlák felhasználásával értékesítettek belföldön Romániából hozott gabonát.
Újabb szigorítások a GMO-mentesség érdekében
A magyar mezőgazdaság genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentessége megőrzésének érdekében szigorító intézkedésekről rendelkezett a vidékfejlesztési miniszter.
Vesd bele magad! program
Első osztályos gyerekek ismerkednek az ajándékba kapott vetőmag-egységcsomagok tartalmával a helyi általános iskola osztálytermében, Tiszaigaron.
Intenzív olvadás a Tiszán
A part menti kövezésen egymásra torlódott jégtáblák a Tisza szolnoki szakaszán.
Az elmúlt napok egyhülése következtében intenzíven olvad és zajlásnak indult a korábbi kemény fagyok miatt kialakult állójég a Tiszán.
Kiszagolják a kutyák a tüdőrákot - Majdnem száz százalékos biztonsággal dolgoznak
A tüdőrák korai szakaszának kimutatására képeznek ki kutyákat egy gyömrői családi házban. "Ha a módszer nálunk is elfogadottá válik, úgy évente akár több száz életet is meg lehetne menteni ezzel a kifinomult szimatra hagyatkozó diagnosztikai eljárással"
A Dunán erős a jégzajlás, a Tisza már befagyott
A Duna felső szakaszát erős, 90 százalékos jégzajlás jellemzi, de az már Budapestnél is elérte a 60-80 százalékos mértéket; a Tiszát gyakorlatilag teljes hosszában állójég borítja.
Eltérően viseli meg a növényi kultúrákat a lehűlés
A napokban várható jelentős lehűlés eltérő mértékben viseli meg a növényi kultúrákat: a repcének árthat a nagy hideg, míg a gyümölcsfák és a búza még elviseli.
Megalakult a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetsége
A magyar pincefalvakban meglévő népi építészeti és kulturális örökségek megőrzése, értékvédelme és bemutatása érdekében négy település csatlakozásával létrejött a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetsége. Az alapító okiratot a székhelyül választott Tolna megyei Györkönyben írták alá.
Huszonhatmilliárd forint földalapú támogatást kapnak a Bács-Kiskun megyei termelők
Bács-Kiskun megyében 2011-ben 22.490 termelő nyújtott be földalapú támogatási kérelmet, melyekre megközelítőleg 26 milliárd forintot utalnak át két részletben.
Jelentősen nőtt az agrárexport tavaly az első háromnegyed évben
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelének értéke a múlt év január-szeptemberi időszakában 4,988 milliárd euró volt, míg a behozatal értéke 3,132 milliárd eurót tett ki
A többéves átlagnál jobb a kukorica- és napraforgóhozam Vas megyében
A kukorica hektáronkénti átlaghozama 30 százalékkal, a napraforgóé pedig 40 százalékkal haladta meg idén Vas megyében az elmúlt 15 év átlaghozamát
Jók az idei terméshozamok, de kevés az eső
Az idén a termőföldek jó átlaghozamokat hoztak, a piaci árak is jók, problémát most az okoz, hogy kevés eső esett eddig, s ezért a 2012-es kilátások egyelőre nem túlságosan biztatóak
A szántóföldek közti mezsgyék kordában tartják a gyomokat
Francia kutatók kimutatták, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben a mezőgazdasági táblák közötti mezsgyék miatt nem nő több gyomnövény a haszonnövények közt.
A téli időszámítás hatása az állatokra - Náluk is működik a biológiai óra
Igencsak benne vagyunk az őszben, itt a november, rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák, és az órát is vissza kellett állítanunk a téli időszámításnak megfelelően. Az átállításnál egy órával tovább lehetett "lustálkodni" reggel az ágyban. Kivéve persze, ha kutyánk van: őt ugyanis - ha esik, ha fúj, ha nyári időszámítás van, ha téli - a megszokott időben kell levinni. Hogy miért?
Átadták a Takler Pincészet új pincéjét
Átadták kedden a szekszárdi Takler Pincészet új pincéjét és bortárolóját, amelyet közel háromszázmillió forintos beruházással, fele részben európai uniós támogatással valósított meg a Takler Pince Kft.
Száztizenöt évet élt nő teljes DNS-ét elemezték
Egy száztizenöt éves koráig élt nő teljes genomját elemezték holland kutatók
A mezőgépgyártás is fontos szerepet kap a Nemzeti Vidékstratégiában
A mezőgépgyártás is fontos szerepet kap a Nemzeti Vidékstratégiában.
Rekordszámú borász a Villányi Vörösbor Fesztiválon
Minden eddiginél több, huszonhét borász kínálja termékeit az idei Villányi Vörösbor Fesztiválon, amely pénteken veszi kezdetét a baranyai kisvárosban.
Az elmúlt 30 év Oktoberfest-jein részt vett emberek száma és az elfogyasztott sör mennyisége számokban.
Parlagfű - 8,5 milliós bírság Hevesben
Eddig összesen 8,5 millió forintnyi növényvédelmi bírságot szabott ki Heves megyében a megyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi igazgatósága
Húsz év az agrárium szolgálatában - A debreceni Farmer Expo története (1. rész)
Hol van már a régi mezőgazdasági kiállítás és vásár hazaüzenő atyafia, aki akképpen szólt bele a rádióriporter eléje tolt mikrofonjába: "Itt vagyunk a vásárban, a tokaji csúszik, a pénz úszik"? Hiszen már maga a vásár - pardon: expo - sem a régi, amelyen négy mázsás sertéseket és másfél tonnás bikákat mutogattak. Még az időpontja is megváltozott, a hírek szerint az idén októberben lesz, mert bizonytalan az állami támogatás. A Debrecenben 1992-ben elindult és önfenntartó Farmer Expo viszont jobb, mint újkorában.
Beszámoltak az agrárattasék a Vidékfejlesztési Minisztériumban
Az utóbbi hetek agárdiplomáciai sikere, hogy a francia a német és a magyar diplomaták közreműködésével sikerült elérni, hogy ne tiltsák ki a libamájat az őszi kölni élelmiszer szakkiállításról, amint ezt egy szélsőséges szervezet kérte a vásár szervezőitől.
Negyvenezer látogatót várnak a debreceni Farmer Expóra
Huszadik alkalommal rendezik meg augusztus 18. és 21. között a debreceni Farmer Expót, amelyre negyvenezer látogatót várnak
Harmadik éve átlag alatti a búza termésmennyisége Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Jó minőségű, de többnyire az optimális termésátlagot jóval alulmúló mennyiségű gabona termett idén Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ahol célegyenesbe érkezett a betakarítás.
Génmódosított vetőmag
Somogy megyében nyolc gazdálkodó kapott határozatot a GMO-s kukorica vetés megsemmisítéséről - ; nem csak a szennyezett vetőmagból kikelt, de az attól 400 méteres védő távolságon belül lévő hasonló növényi kultúrát is be kell tárcsázni, mert a virágzással tovább fertőződhet a szomszédos kukoricatábla
Aratják a mákot a Orosházán
Egy Claas Dominátor 208 típusú kombájn mákot arat Orosháza határában az Orosfarm Zrt. területén, az ország egyik legnagyobb összefüggő máktábláján. Az ópiummákot az Alkaloida vegyészeti gyár dolgozza fel Tiszavasváriban.
Agrártermékek kereskedelmi, logisztikai és innovációs központja jöhet létre Bagon
Egy 16-20 milliárd forintot is meghaladó projekt keretében a magyar agrárágazat köré szerveződő üzleti, logisztikai és kereskedelmi park létrehozása kezdődött el a Budapesttől 38 kilométerre lévő Bagon
Tűzgyújtási tilalom Csongrád és Tolna megyében
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el június 20-tól a Csongrád és Tolna megye területén lévő erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre a Bács-Kiskun és a Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága.
Napokon belül megkezdődik a dinnyeszezon
A jó időjárásnak köszönhetően napokon belül megkezdődik az idei dinnyeszezon, a termés kiváló minőségűnek ígérkezik.
A termelők gyakorta tapasztalnak minőségi problémákat a vetőmagoknál, előfordult, hogy ki sem kelnek az elültetett magok, ezért szigorítani kellett a hazai vetőmag-ellenőrzést.
Szövetséget hoznak létre a magyar libamáj termelők
A libamáj hazai- és külpiaci pozícióinak erősítése érdekében szövetséget hoznak létre az ágazat szereplői; Orosháza városa pedig hungarikummá kívánja nyilváníttatni a libamájat
A tavalyinál jobb évre számíthat a magyar borágazat az idén
z idei év a borágazat számára várhatóan jobb lesz, mint a tavalyi, de a terméskilátásokról bővebb információt még nem lehet adni, mivel a szüretig még sok idő van hátra.
Franciaországban kisebb idei búzatermés
Franciaországban kisebb lehet az idei búzatermés a tavalyihoz képest a közel három hónapja tartó szárazság miatt.
Aszály ritkította a termést az ország legnagyobb cseresznyéskertjében
A májusi fagyok megkímélték, ám a március eleje óta tartó szárazság jelentősen megritkította a termést Nagykörűben, az ország legnagyobb cseresznyéskertjében.
Jót tett a májusi eső a vetésnek Bács-Kiskun megyében
Befejezésükhöz közelednek a tavaszi munkák Bács-Kiskun megyében, ahol a májusban eddig lehullott csapadék kedvezően befolyásolta a szántóföldi növénykultúrák fejlődését
Csapadékvíz-elvezető rendszer épül Peresztegen
Csapadékvíz-elvezető rendszer épül a Győr-Moson-Sopron megyei Peresztegen, a 67 millió forintos beruházás eredményeként a község legveszélyeztetettebb része mentesül az esőzések okozta áradásoktól
Az ország gyümölcsellátása nincs veszélyben a fagyok miatt
Nincs veszélyben az ország gyümölcsellátása a hétvégi fagyok miatt.
Indul a tanyafejlesztési program
Már a nyáron pályázni lehet a kormány egy milliárd forinttal támogatott tanyafejlesztési programjára.
Nyárig megszülethet a hungarikum-törvény
A hungarikum-törvény társadalmi vitájának második szakasza május közepéig lezárul és várhatóan még az Országgyűlés tavaszi ülésszakán a képviselők dönthetnek is róla.
Bővülhet az anyajuhtartás támogatását igénylők köre
Bővülhet az anyajuhtartás támogatását igénylők köre a Magyar Agrárkamara szerint, amely arra figyelmeztet szerdai közleményében, hogy május 23-ig lehet anyajuhok tartására támogatási kérelmet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH).
Elkészült az agrárkamarai törvény tervezete
Elkészült az agrárkamarai törvény tervezete, a dokumentumot társadalmi vitára bocsátották.
Folyamatosan nő az erdők területe
Két-két és fél évtized alatt Magyarország erdőterülete a mostani 20 százalékról 35 százalékra emelkedhet.
















